Kinek higgyünk?
„Kinti barátnőm (értsd: Svájcban élő) két, akkor óvodás korú gyermeke váltotta ki megrökönyödésünket. A két lány teljes szabadságban élte napjait. Azt tették mindig, amihez éppen kedvük volt. Tilalmak nem korlátozták őket. Ettek, ha akartak, és azt, amit megkívántak. Erőszakosan kikövetelték maguknak azokat a tárgyakat, ami épp az eszükbe jutott, hogy azután néhány perc múlva örökre megfeledkezve róla otthagyják a lakás tetszőleges pontján. […] A két gyerek iskolai pályafutását később súlyos problémák terhelték, amelyekért a szülők (természetesen) mindig az iskolákat okolták. Mára felnőttek. Önző, alkalmazkodni képtelen, csak a saját boldogulásukkal foglalkozó, erőszakos lányokká váltak. (Hoffmann)”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése