Avagy másképp a szaporaságról
Arisztotelész a városállam ideális méretét a „helyes mérték” szerint határozza meg: „Tíz ember nem tudna városállamot alkotni; de tízszer tízezer sem.” Az emberi faj megsokszorozódása: így veti fel a kérdést a 17. század. Kétféle módon lehet közelíteni a kérdéshez. Az egyik, ha megvizsgáljuk, hogy egy családalapító házaspár leszármazottai milyen gyorsasággal szaporodnak: a házaspárnak van két gyereke, azoknak ismét lesz két gyerekük és így tovább. „N” nemzedék alatt az így kapott népesség 2n: azaz harminc generáció alatt a leszármazottak száma egymilliárdra emelkedik. Ez a szám 1000 év alatt érhetõ el, ha az egyes generációk közt 33 éves idõközökkel számolunk. A gyorsan elérhetõ számok nagysága elég annak bizonyítására, milyen veszélyes, ha az emberi lények minden ellenõrzés nélkül szaporodnak. Cantillon vagy Mirabeau szerint az emberek nem sokban különböznek az állatoktól: „Az emberek úgy sokasodnak, mint az egerek a pajtában, ha módjukban áll korlátozás nélkül élni”, írta Richard Cantillon 1755-ben. (Jacques Véron: A megszámlált ember: népességmatematika)
